Meghan March: Bűn és élvezet ( Bűn 1.)
Fülszöveg
„A szenvedélynek nem parancsolhatsz!
Egy Riscoff és egy Gable soha nem lehet együtt boldog.
Családjaink viszálykodása már-már legenda.
Tíz évvel ezelőtt Whitney Gable teljesen letaglózott a
hosszú lábával és az álomszép kék szemével. Akkor nem tudtam a nevét, és nem is
érdekelt. Csak azt tudtam, hogy kell nekem ez a nő. És ahogy egy, a
származásához méltó Riscofftól elvárható, megszereztem,
amit akartam. Úgy lángoltunk együtt, akár egy máglya, amíg
hozzá nem ment egy
másik fickóhoz.
Gyűlöl engem. Van is miért, hisz felszólaltam az esküvőjén,
hogy ellenzem a házasságát. Most otthon van, de már nincs gyűrű az ujján. Azt
mondják, egy Riscoff és egy Gable soha nem lehet boldog együtt. De én még nem
végeztem Whitney Gable-lel.
Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a
USA Today bestsellerszerzője ismét felszítja a szenvedély tüzét. A Bűn-sorozat
első része, amely a tiltott szerelemről és a napvilágra kerülő titkokról mesél,
egy családi viszály bugyraiba kíséri az olvasót.”
Értékelés
Nagyon szeretem Meghan March könyveit, szinte az összes
magyarul megjelent kötetét olvastam már. Amikor először találkoztam ezzel a
sorozattal az Álomgyár Kiadótól kapott hírlevélben, azonnal megakadt rajta a
szemem. Már a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet és kíváncsian vártam, hogy
megjelenjen az első rész.
Mondanom sem kell, Meghan March hozza a tőle megszokott
stílust, most sem csalódtam benne.
Már a fülszövegből kiderül, hogy két ellenséges család
tagjai közt bimbódzó kapcsolatról olvashatunk. A férfi főszereplőnk Lincoln,
már az első soroknál meg vett kilóra. Tipikus rosszfiú, akiért minden nő
odavan. Valljuk be, mi nők rajongunk a rosszfiúkért. Imádtam benne, hogy mindig
kimondta, amit gondolt, sosem kertelt, és mindig kimutatta az érzelmeit. Igen,
egy gazdag férfi, de belátta, hogy semmit sem ér a gazdagság, ha nincs kivel
megossza a mindennapok örömeit. Arrogáns férfi, de közben melegszívű és édes is
tud lenni.
A női főszereplőnk Whitney néha már-már idegesítő volt
számomra. Mindig mindenért magát hibáztatta, még ha rajta kívül álló okokból
történtek is a dolgok. Azt viszont nem értettem, hogy miért hagyta, hogy
mindenki, – de tényleg mindenki, – átgázoljon rajta? Semmilyen helyzetben sem
állt ki magáért, csak azt mondogatta, hogy „oké, tudom, az én hibám, és most
sajnáljatok”. Egyedül Lincoln-nal szállt szembe, pedig ő szinte az egyedüli az
életében, aki törődik vele, mégis őt löki el magától.
Néha már soknak éreztem ezt a folyamatos vívódást, hogy nem
tudja eldönteni, mit akar, de ezt mindenképpen ellensúlyozták a Lincoln-nal
közös jeleneteik. Ilyenkor csak úgy sercegtek a lapok olvasás közben, annyira
szikrázott köztük a levegő, plusz a köztük zajló szócsatákat is élveztem.
Kifejezetten tetszett, hogy a múltból folyamatosan
csepegtetve kerültek elő az infók, történések. Nagyon szerettem ezeket a
részeket, mert így apránként derült ki, mi is történt a múltban Whitney és
Lincoln között. A végén pedig olyan csavarral állt elő az írónő, amire cseppet
sem számítottam, szóval alig várom, hogy a kezembe vehessem a folytatást.
Amikor a végére értem a könyvnek, csak néztem, hogy ennyi, ennyi volt? Túl
hamar elfogytak a lapok.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a véleményemet erről
a könyvről, így hangzana: ha ezt a könyvet leveszi a polcról kedves olvasó,
készüljön fel a perzselésre és arra, hogy egy pillanatra sem fogja tudni
letenni majd.
Borító
Nekem jobban tetszik a külföldi borító. Valahogy
sejtelmesebbnek, intimebbnek érzem. Ugyanakkor a magyar borító színvilága
nagyon tetszik, szerintem passzol a kötethez.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése