Karina Halle: Az elérhetetlen uralkodó (Északi-dinasztiák 3.)

 

Itt megrendelheted

„Tiltott szerelem…

Amikor jelentkeztem az álláshirdetésre, azt hittem, ez is olyan munka lesz, mint a többi: egy arisztokrata családnál leszek nevelőnő. Aztán rájöttem, mekkorát tévedtem. A két kislány, akire vigyázok, történetesen két hercegkisasszony.

Édesapjuk a megözvegyült dán király. Az új otthonom? Koppenhága királyi palotája.

Nehéz megszokni az új életemet, de nem az a legfőbb gond, hogy a lányok még mindig az édesanyjukat gyászolják.

A probléma az édesapjukkal van.

Hűvös, kiszámíthatatlan, és olyan fürkésző tekintettel néz, hogy a hideg futkos a hátamon.

Aksel király azért vett fel, hogy a lányaira vigyázzak, miközben kerül, ahogy csak tud.

Minél tovább maradok a palotában, annál inkább vonzódni fogok hozzá. Nemcsak jóképű, de olyan kisugárzása van, aminek nehéz ellenállni. Az asztalnál folyamatosan engem néz, finoman mindig egymáshoz érünk a folyosón, és futó pillantásokat váltunk. Mindegy, mit érzek iránta, úgysem lehetünk együtt.

Karina Halle regénye, Az elérhetetlen uralkodó lángra gyújtja az olvasókat túlfűtött szexualitásával és kendőzetlen párbeszédeivel. Egy újabb romantikus királyi történet, amely megdobogtatja a szíveket.”

 

Azt hiszem, talán Aksel történetét vártam a legjobban. A könyv könnyed, olvastatja magát, de közben hagy némi hiányérzetet is. A szenvedély ugyanúgy meg van benne, mint az előző két részben, ugyanakkor vannak benne logikai pontatlanságok az uralkodói protokollt illetően.

Aurora végre nem egy picsogó nő, hanem egy erős női karakter, aki nem hagyja magát Aksellel szemben. Kiáll magáért, visszaszól a királynak, helyreteszi ha kell.

Aksel sármos, morcos király, aki kívülről kemény, de ha sikerül rést ütni a pajzson, amit maga köré húzott fel, akkor egy érző szívű embert találunk mögötte, aki a saját démonjaival küzd.

Kedvenceim a hercegkisasszonyok Clara és Freya voltak. Imádnivalóak, ugyanakkor olyan igazi hercegnősek.

Igazából a történet már-már klisés és a benne lévő fordulatok sem túl egyediek, mégis egy jó könyvet kapunk. Mitől lesz mégis jó? Karina Halle tudja hova helyezze a hangsúlyt ezeknél a fordulatoknál (egyáltalán nem oda, ahol az olvasó számítana rá). Azzal, hogy nem váltott át szappanoperába a helyzetek, konfliktusok megoldásánál, folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet a sztori iránt.

Szeretem a romantikus könyveket, de nem hiszek a „megtaláltam életem szerelmét és ezt egy pillantásból tudom” dolgokban. Így azt kell mondanom, a könyvnek az a része sokkal jobban tetszett, amikor Aksel és Aurora még csak kóstolgatják, kerülgetik egymást.

Hiányoztak a korábbi szereplők is. Valahogy emberibbé tették volna, közelebb hozták volna Akselt, ha lett volna velük egy-egy baráti összejövetel.

A végét kicsit összecsapottnak éreztem, elbírt volna még pár fejezetet a kötet szerintem.

De összességében egy hangulatos, könnyed, romantikus olvasmányt kaptunk, ami kellően kikapcsolja az embert a hétköznapok mókuskerekéből.

Köszönet az olvasás lehetőségéért az Álomgyár Kiadónak!