Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Crush - Bizsergés

Kép
"Cami Wimberley-nek van egy terve, és ebben a tervben nem jut hely a pasiknak - főleg minden idők legvadabb partiállatának, Hunter Wildernek nem, mindegy milyen jóképű és karizmatikus. Cami gyönyörű, végzős, elképesztően tehetséges, jó tanuló, s mindent megtesz azért, hogy bekerüljön álmai főiskolájára, musical szakra. Minden tökéletes. Hunter Wilder nem akar barátnőt - attól most csak túl bonyolulttá válna az élete. Főleg Miss Jókislányt nem akarja, de akkor miért nem tudja levenni róla a szemét? Megpróbálja tartani tőle a három lépés távolságot, de a sors mintha a másik karjaiba taszítaná őket. Régóta nyilvánvaló mindenki számára, hogy tetszenek egymásnak."

LOL könyvek

Kép
Kicsit féltem ezektől a LOL könyvektől, de kellemesen csalódtam bennük.  Ez volt az első LOL könyv, amit olvastam. Amikor beszereztük a könyvtárba, beleolvastam  a kellős közepébe, és egyszerűen azt mondtam, vizsgaidőszak ide vagy oda, de nekem ezt el kell olvasnom. Kikölcsönöztem magamnak és még aznap este belevetettem magam az olvasásába. Jó volt egy kicsit valami újat olvasni. Azt hittem, nagyon tinisek lesznek ezek a könyvek, de nem.  Előtte sok természetfeletti fantasy könyvet olvastam, úgyhogy jó volt egy kis hétköznapi sztorit a kezembe venni.

Most jó

Kép
Sztori: 16 éves leukémiás lány, aki bakancslistát vezet mindarról, amit meg szeretne tenni, mielőtt meghal. Egy csomó őrültség van a listán(pl.: drogozni, lopni), de a szerelem az, ami igazán hiányzik neki. Ekkor megjelenik a szomszéd srác, aki jóképű, csupaszív fiú, és aki a végsőkig vele marad.

La Belle et la Bete

Kép
Amint a címből is látszik, az új francia verziót néztem meg. (Elnézést a nem helyesen írásért, de sajnos "francia e" nincsen a billentyűzetemen.) Kicsit átköltötték a sztorit, de jó kis történetet kanyarintottak belőle. Meg kell vallanom, nagyon tetszett ez az új változat. Sokkal több fantasy elem van benne, mint a mesében. Na jó, ezen nem is csodálkozunk, hiszen Walt Disney-korában még nem álltak rendelkezésre olyan eszközök, mint ma. Ez egy 1991-es mese...ha ma megnézzük, rossz minőségűnek tituláljuk a mesefilmet. Ezt nem is ragozom tovább.

Csillagainkban a hiba

Kép
Nos...ez egy nagyon megrázó film.  Amikor láttam az újságcikkeket, hogy egy újabb bestsellerből készül film, arra gondoltam, hogy ez megint egy elcsépelt film lesz. Aztán egyre többen keresték a könyvet a helyi könyvtárban, ahol dolgozom. Érdeklődni kezdtem utána, miért van ekkora sikere. Utánaolvastam, elolvastam a fülszöveget, megnéztem a film bemutatóját. Ma délután pedig megnéztem a sokak által várva-várt filmet. Alig tudok megszólalni még most is, ahogy végiggondolom, mit is láttam.

Molyolós kérdőív

Kép
@rebeltől kaptam ezt a remek kis kérdőívet és - bár egy kicsit megkésve, de - kitöltöttem végre! :) Szeretném jelölni @kiruu-t és @misskaty-t. Remélem ti is annyira élvezitek majd, mint én. 

Álom és valóság

Kép
Elkezdtem írni egy novellát, melynek címe: Álom és valóság,  és arra gondoltam, egy részét felteszem ide, hátha tetszik nektek! :) Íme: Layla szemszöge Már napok óta nem hallottam felőle. A szüleivel is beszéltem már, de ők sem látták. Folyamatosan hívom, de ki van kapcsolva. Már vagy száz üzenetet hagytam a hangpostáján. Évekkel ezelőtt kezdődött minden. Egy munkahelyre kerültünk, megismerkedtünk, barátok lettünk…legjobb barátok. Persze nekem már akkor is többet jelentett, és most is többet jelent, de Ő ezt nem tudja, nem tudhatja. Most pedig napok óta nem válaszol a hívásaimra, nem ment haza sem és semmi féle életjelet nem adott magáról. A szülei sem tudják, hol van. Kezdek megijedni. Bemegyek a könyvtárba, hátha ott egy kis nyugalomra lelek munka közben. Talán elterelődnek a gondolataim és nem látok rosszabbnál rosszabb forgatókönyveket magam előtt.

Polyvore

Kép
Kísérletezem a képszerkesztéssel, és egy barátom ajánlotta a Polyvore-t, ahol lehet összeszerkesztetni különböző képeket. A blogra is tervezem, hogy fejlécként szerkesztek valamit, de ahhoz több idő és türelem kell, és egyikből sincs túl sok mostanság :/ De azért majd igyekszem :) A lények, hogy a fent látott kép az első próbálkozás. A kép a bennem dúló érzelmek egyikét jellemzi. Remélem tetszik :)

Samantha Ann King - Osztozni Hailey-n

Kép
Nem fogok hazudni, ez a könyv tömény SZEX. De nem is akármilyen szex, hanem édes hármas. Két hihetetlenül jól kinéző pasi, és egy viszonylag átlagos csajszi. Szóval, aki idegenkedik az ilyesmitől, annak egyértelműen nem ajánlott elolvasni. 

Egy nap

Kép
1988. július 15. A dátum, ami mindkettejük életét megváltoztatta... Egy film, ami két emberről szól és húsz évet ölel fel. Mind a húsz év július 15-éjét megmutatja nekünk mindkét fél szemszögéből. A történet adott: két friss diplomás, akik együtt töltik diplomájuk megszerzésének éjszakáját. A lány szürke kisegér, míg a fiú a nagymenő bulizós. Mégis kiegészítik egymást. Életre szóló barátságot kötnek, amit nem szakíthat szét semmi sem. Persze mindketten szerelmesek lesznek egymásba, de az időzítés sehogy sem a megfelelő.