Álom és valóság

Elkezdtem írni egy novellát, melynek címe: Álom és valóság,  és arra gondoltam, egy részét felteszem ide, hátha tetszik nektek! :) Íme:


Layla szemszöge

Már napok óta nem hallottam felőle. A szüleivel is beszéltem már, de ők sem látták. Folyamatosan hívom, de ki van kapcsolva. Már vagy száz üzenetet hagytam a hangpostáján.

Évekkel ezelőtt kezdődött minden. Egy munkahelyre kerültünk, megismerkedtünk, barátok lettünk…legjobb barátok. Persze nekem már akkor is többet jelentett, és most is többet jelent, de Ő ezt nem tudja, nem tudhatja. Most pedig napok óta nem válaszol a hívásaimra, nem ment haza sem és semmi féle életjelet nem adott magáról. A szülei sem tudják, hol van. Kezdek megijedni.

Bemegyek a könyvtárba, hátha ott egy kis nyugalomra lelek munka közben. Talán elterelődnek a gondolataim és nem látok rosszabbnál rosszabb forgatókönyveket magam előtt.

-          Hello Layla!

-          Sziasztok!

-          Valaki vár rád, bent van az asztalodnál!

-          Okés, köszi! – Elindulok az asztalomhoz, hogy megtudjam, ki vár rám, bár semmi kedvem most társalogni senkivel sem. Odaérek az asztalhoz, és hirtelen megkönnyebbülés tölt el. – Hol a francban voltál? Már ezerszer hívtalak! A frászt hoztad rám és a szüleidre is! – szidtam meg. De ekkor megfordult és nagyon rosszul nézett ki. A szemei vörösek és kisírtak. – Mi történt?

-          Felhívtam Rebeccát, hogy beszélnem kell vele, mire közölte, hogy ő is beszélni szeretne velem.

-          És, ettől vagy úgy kiakadva?

-          Beszéltünk. – néz rám komolyan – Ő kezdte…közölte, hogy terhes…mire én lesokkolva álltam csak előtte…pedig szakítani akartam vele. Egy ideje már nem mennek jól köztünk a dolgok.

-          Észrevettem…

-          Honnan? – néz rám csodálkozva.

-          Rémlik már, hogy vagy ezer éve ismerlek. Látom rajtad, ha valami nem stimmel.

-          Oké, most nem ez a lényeg.

-          Tovább is van?

-          Igen. Lesokkolt a dolog, így otthagytam és elmentem a haverokhoz. Nem mondtam semmit nekik, csak ittunk, és jól éreztem magam. De aztán hajnalban részegen felhívtam Rebeccát, hogy biztosan csak azért mondta, hogy terhes, mert nem akarta, hogy szakítsak vele, így akart magához láncolni. Ordibáltam vele a telefonban. Részeg voltam… - a tenyerébe temeti az arcát. Nem tudok így a szüleim szeme elé kerülni. Terhes…még csak 19 éves…mit mondjak otthon?

-          Figyelj, még semmi sem biztos. Szerintem a szüleidnek addig ne beszélj róla, amíg nem 100%-ig biztos a dolog. Addig, ha gondolod, csövezz nálunk pár napig. Csak szólj a szüleidnek, hogy rendben vagy, mert nagyon aggódnak.

-          Okés.

-          Na, gyere, menjünk haza! Belekarolok, miközben felveszek a táskámat az asztalról. – elindulunk kifelé, a lányoknak pedig oda szólok, hogy el kell mennem!

Hazafelé nem szólunk egy szót sem. Megértem, hogy nem akar beszélgetni, így ráhagyom a dolgot.

-          Anya! Megjöttem! – kiáltok, amint belépünk a házba – Menj fel nyugodtan a szobámba, majd én beszélek vele. Menj csak nyugodtan! – mosolygok rá. Elindulok, hogy megkeressem anyát, végül a konyhában lelek rá. Éppen kotyvaszt valamit. – Szia! – nyomok egy puszit arcára – Mit csinálsz?

-          Találtam egy receptet a neten…ki akartam próbálni. Mi a helyzet?

-          Lenne egy kérésem. Logannek van egy kis problémája, és időre lenne szüksége, hogy kitalálja, mi legyen. Nem akar haza menni. Nem maradhatna itt pár napot?

-          De nem került bajba, ugye?

-          Nem, csak kell egy kis idő neki.

-          Persze, majd viszek új ágyneműt a vendégszobába.

-          Köszi Anya! Imádlak! – ölelem meg. Majd némi rágcsálni valót magamhoz ragadva elindulok a szobámba.

-          Layla!

-          Igen?

-          Neked ez okés?

-          Miért ne lenne az?

-          Tudod, miért… - néz rám nyomatékosításképpen.

-          Anya, tudod, hogy csak barátok vagyunk.

-          Persze, meséld csak be magadnak.

Valóban boldogsággal tölt el, hogy ott ül a szobámban, holott egy szörnyű dolog miatt ül ott.

Ledobom az ágyra a rágcsálni valókat.

-          Anya megengedte, hogy itt maradj.

-          Köszönöm.

-          Hé, ne búsulj már, majd kitalálunk valamit. – húzom magamhoz – De ma este, filmezünk és jól elrontjuk a gyomrunkat.

-          Hát, ha te mondod! – mosolyog. Jó így látni…Felállok a távirányítóért.

-          Layla! – ránézek – Köszönöm.

-          Ugyan, mit?

-          Mindent. Hogy itt maradhatok, hogy  megpróbálsz megvigasztalni, hogy segítesz kitalálni, mi legyen…hogy vagy nekem…

-          Igazán nincs mit, tudom, hogy csodálatos vagyok! – vigyorgok rá, próbálom elviccelni a dolgot.

Próbálom elterelni a figyelmét a filmmel, azzal, hogy csacsogok neki mindenféle hülyeségről, és egész jól haladok. Már vigyorog, viccelődik, és ez jó jel.

-          Mi lenne, ha készítenék valami normális kaját, te meg addig lezuhanyoznál?

-          Jó ötlet.

-          Törülközőt találsz a szekrényben.

-          Kösz.

Lemegyek, hogy csináljak néhány szendvicset. Egy árva lélek sincs a konyhában. Szerintem anya már lefeküdt. A szendvicsek jól sikerültek, úgy csináltam, ahogy szereti. Mire visszaérek a szobába, már újra az ágyamban fekszik. Most olyan fura érzés, hogy itt van, pedig olyan sokszor volt már az ágyamban.

-          Hmm…jól néznek ki.

-          Úgy csináltam, ahogy szereted…tettem bele mustárt.

-          Nagyon jó vagy! – vigyorog.

-          Örülök, hogy jobb a kedved. – mosolygok rá szégyenlősen.

-          Csak a társaság teszi.

Éppen vége a filmnek, mire megesszük a szendvicseket.

-          Keress valami másik filmet, vagy ha nem találsz a tévében semmit, ott vannak a dvd-k vagy a laptop. Használd bármelyiket nyugodtan, addig lefürdök én is.

-          Rendben.

Hosszú ideig folyatom magamra a forró vizet, megmosom a hajamat is. Fura, hogy itt van, de még is jó érzéssel tölt el. Amikor kilépek a zuhany alól, akkor tudatosul bennem, hogy nem hoztam be pizsamát. Így megtörlöm a hajam a törölközővel, majd magam köré csavarok egy másikat. Félve, de belépek a szobámba. Amint belépek az ajtón, felpillant rám, mosolyog, de amint meglát lehervad a mosoly arcáról, s a helyét valami furcsa dolog veszi át. Talán vágy…de nem, biztosan nem jól látom.

~~~~

Logan szemszöge

Nézem a tévét, aztán Layla egyszer csak belép az ajtón. Felnézek rá, aztán nyelek egyet, mert megindul bennem valami. Egy szál törülközőben van, a haja vizes. Tudtam, hogy jó alakja van, de ebben a törölközőben nagyon szexi. Évek óta a barátom, de még sosem néztem rá így. Egészen mostanáig. Egyszerűen nem tudok betelni a szépségével.

-          Hűű… – csak ennyit tudok kinyögni hirtelen.

-          Bocs, elfelejtettem bevinni a pizsimet. – magyarázkodik.

-          Nincs miért magyarázkodnod, itt én vagyok a betolakodó.

-          Dehogy vagy betolakodó…tudod, hogy mindig számíthatsz rám. Most viszont elfordulnál, hogy átöltözhessek? – kérdezi elpirulva.

-          Ja, persze. – felállok az ágyról, és megfordulok, hogy háttal legyek neki. Tudom, hogy nem épp szép dolog, de nem bírom ki, hátra nézek. Az alsóneműt már felvette, de felül még nincsen rajta semmi. Olyan puhának és selymesnek tűnik a bőre, bárcsak megérinthetném. Gyorsan visszafordulok, mielőtt még észreveszi, hogy kukkolom.

-          Okés, nézhetsz. – most már van rajta egy feszülős topp és egy sort is.

-          Folytatjuk a filmet? – próbálom oldani a kialakult fezültséget.

-          Persze. – bemászik mellém az ágyba. Akarom, hogy közelebb jöjjön, de nem merem megmondani neki. Eltelik néhány óra, és azt hiszem, ideje lefeküdnöm.

-          Megyek, lefekszem.

-          Ó, jó, hát persze. Holnap reggel találkozunk.

-          Igen, jó éjt. – mosolygok rá.

-          Neked is jó éjszakát.

Átmegyek a másik szobába, de nem bírok elaludni. Forgolódom, tépelődöm, de nem megy. Egyszerűen hiába hunyom le a szemem, nem tudok elaludni.

Hirtelen ötlettől vezérelve visszamegyek Layla szobájába. Óvatosan kinyitom az ajtót, nehogy felébresszem, ha már alszik. Ugyanilyen óvatosan becsukom magam után az ajtót. Közelebb megyek az ágyhoz, hogy megnézzem alszik-e.

-          Layla…alszol? – suttogom.

-          Hmm…nem igazán… – fordul felém. – Nem bírsz aludni? Túl sokat jár az agyad, mi? – vigyorog rám álmosan. – Gyere, bújj ide. – emeli fel a takarót. Nem tartom túl jó ötletnek, mégsem mondok ellent neki. Szükségem van a közelségére.

-          Jó illatod van. – csúszik ki a számon hirtelen, miközben átölelem, és a nyakába fúrom a fejem. Olyan könnyedén megy vele minden.

-          Biztosan a fürdés miatt van. – mosolyog. Aztán megfordul, hogy velem szemben legyen. – Na, mi a helyzet? Miért nem alszol? – kérdezi kíváncsian.

-          Nem tudok. – felelem, de közben az ajkát bámulom. Nem bírom levenni róla a szemem, és érzem, hogy felforrósodik a levegő köztünk.

-          Tedd meg! – mondja. És én megteszem. Számat rátapasztom az övére, és először lágyan, majd egyre hevesebben csókolom. Beletúrok a hajába, és annyira közel húzom magamhoz, amennyire csak lehet. A lábait a derekam köré kulcsolja, miközben zihálva csókol tovább, s túr bele hajamba. Istenem, ha most nem állunk le, nem bírom abbahagyni. De nem úgy tűnik, mint aki be szeretné fejezni a dolgot. Megerősítésképpen ránézek, megszakítva a csókot, de csupán színtiszta szeretetet és vágyat látok a szemeiben, így folytatom. Levetkőztetem, s rólam is lekerül a ruha. Aztán megtörténik. Megtörténik, amire sosem hittem, hogy sor fog kerülni. Lefeküdtem Layla Lawsonnal, a legjobb barátommal, aki csodálatos.

Szorosan hozzám bújva, kifli alakban alszik el a karjaimban. Gyönyörű, különösen, amikor alszik, kisimulnak a vonásai. Olyan békés…

Órákon át bámulom még, aztán valamikor engem is elnyom az álom…

~~~~

 Layla szemszöge

Csodálatos álomból ébredek, melyben szeretkeztem a fiúval, akit évek óta szeretek. Felébredek és rájövök, hogy nem álom volt, hanem valóság.

Tapogatózom mindenfelé az ágyban, de nincs mellettem. Se egy cetli, semmi.

Gyorsan lezuhanyozom, majd miután rendbe tettem magam és felöltöztem, elindulok lefelé a konyhába. Nagyon jó illatokat érzek, ahogy egyre közelebb érek a helyiséghez.

Ahogy belépek, megpillantom Őt, amint az asztalnál ül, újsággal az egyik, kávéval a másik kezében. Anya pedig a tűzhelynél áll és süti a palacsintákat.

-          Jó reggelt! – mosolygok rájuk. Logan felpillant az újságból, de valami megváltozott. A szemében nincsen csillogás, tompa, üres.

-          Jó reggelt! – feleli.

-          Szia, Anya! – indulok el felé, s amint odaérek, puszit nyomok az arcára. Ezután kávét öntök magamnak, s gyorsan bele is kortyolok, hogy minél előbb koffeinhez juttassam a szervezetemet.

-          Jól aludtál? – azonnal félrenyelem a kávémat és köhögni kezdek. – Jól vagy? – veregeti meg anya a hátam.

-          Igen…jól vagyok. – nyögöm ki két köhögés közt.

-          Mrs. Lawson. Mi lenne, ha lenyírnám a füvet? – kérdezi Logan.

-          Hát…az nagyon jó lenne, köszönöm.

-          Akkor neki is látok!

-          De hát még nem is reggeliztél.

-          Nem vagyok éhes, köszönöm. – azzal fogja magát és kimegy a kertbe.

Ha tetszik, a folytatás is felkerül majd :)