Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél

 

„Ellie ​ századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából.

Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül?”

Akkor határoztam el, hogy elolvasom ezt a könyvet, amikor a Netflix beajánlotta, hogy hamarosan debütál náluk az ebből készült film. Már olvastam Jojo Moyes-től  a Mielőtt megismertelek könyvét, de mással eddig még nem próbálkoztam tőle. Mindenképp szeretném megnézni az adaptációt, de előbb el akartam olvasni a könyvet. Pont kapóra jött, hogy a könyvtárunkban éppen bent volt a kötet, így gyorsan le is csaptam rá. Már pár hete elolvastam, de azt hiszem, szükség volt rá, hogy leülepedjen bennem a történet.

Ha néhány szóval kellene jellemeznem a könyvet, ezekkel tenném: házasságtörés, igaz szerelem, kutatás egy rég elfeledett történet után.

Forrás: Marie Claire Australia

Egy kicsit lassan indul az elején, de aztán ahogy egyre több mindenre fény derül, egyre inkább magába szippant és el sem akar engedni.  

A sztori két (igazából három) szálon fut: egy részről megismerjük Ellie történetét, aki egy levél alapján próbálja meg felkutatni, mi is történhetett a szerelmesekkel, a másik szálban pedig megismerhetjük Jennifer történetét.   Számos hasonlóság fellelhető a két nő élettörténetében: mindketten belebonyolódnak egy komplikált kapcsolatba és mindketten belekóstolnak a házasságtörésbe.

Nem igazán szeretem a több idősíkban játszódó történeteket, de most abszolút nem volt zavaró számomra, bár néha azért kellett néhány oldal, mire ráeszméltem, hogy akkor most hol is vagyunk.

Nagyon tetszett, ahogy bemutatta, hogy is működtek a dolgok a ’60-as években. Hogy mennyire más volt egy nő helyzete, és nemcsak a házasságban. Mennyire más jelentőséggel bírt egy válás gondolata (ha egyáltalán meg merték kockáztatni azt). Akárcsak a nő társadalmi helyzetét nézve. Persze az teljesen természetes volt, ha esetleg egy férfi kacsintgatott ki a házasságból. Jennifernek kellett volna lennie a gonosz karakternek a történetben, mégis talán őt éreztem a legközelebb magamhoz.  Az ő történetére sokkal kíváncsibb voltam, mint Ellie-ére, noha szurkoltam Ellie-nek, hogy ébredjen már végre fel. Egyébként szerintem Ellie is hatalmas karakterváltozáson megy keresztül a történet során, csak egy kicsit későn eszmél rá a dolgokra, de szerencsére nem túl későn.

Forrás: Netflix 

Moyes mesterien képes áramoltatni a lapokból a szerelmet. Teljesen úgy éreztem, hogy ott vagyok velük, érzem azt, ahogy ők éreznek, mintha egyfajta kívülállóként szemléltem volna a történetet, de mégis közvetlenül mellettük állva.

Alapvetően nem kedvelem a levélregényeket, és ezt sem mondanám kifejezetten annak, de azt hiszem, itt kellett a hangulathoz, az információk csepegtetéséhez, hogy a leveleken keresztül ismerhessük meg, mi is történt valójában.  

Hihetetlen, hogy tulajdonképpen szinte mindig az időzítéssel volt problémájuk szereplőinknek. Néha csak néhány percen múlott az egész, de úgy tűnik, valamiért mindennek így kellett történnie. Aki ismer, tudja, hogy nagyon romantikus típus vagyok és szeretem a rózsaszín ködös, csöpögős könyveket és filmeket egyaránt. Ugyanakkor ennek a könyvnek a varázsa pont abban rejlik, hogy megmutatja, milyen is az élet valójában. Hogy nincs rózsaszín köd, csak a kemény valóság. Hogy nem kaphatunk meg mindent akkor, amikor csak akarjuk. Mindennek ára van.

Azon kívül, hogy nagyon kellemes kikapcsolódást nyújthat számunkra a könyv, akár egy pohár bor kíséretében, egy dolgot biztosan megtanultam belőle: az igaz szerelem örök.  

 

Borító

Többféle változatban is elkészült, nekem azt hiszem, a legelső nálunk megjelent kiadásé tetszik a legjobban. Bár mindegyiknek meg van a maga varázsa.

Csillag 

Belepillantás a könyvbe

„(…) ha van valakid, aki megért, aki vágyik rád, aki önmagadnál is jobbnak lát – ez a legcsodálatosabb ajándék.”

„Gyűlölöm magam az egyetlen tisztességes dologért, amit valaha is tettem.”

„Hihetetlen érzés ilyen leveleket kapni. Tudni, hogy valaki ennyire szeret.”

„(…) Nem azt mondom, hogy nem élvezem a bulizást meg a régi haverokat, de néha rám jön, hogy… tudod, hogy hát… talán lassan fel kéne nőni.”

„(…)Tudja, nem csak a fiatalok kiváltsága, hogy összetörjön a szívük.(…) Ellie, én már régen megtanultam, hogy a „mi lett volna, ha” nagyon-nagyon veszélyes játék.”

„Ellie nem beszél erről: ha valamit megtanult az elmúlt év során, az az, hogy a jelenben éljen. Belemerül minden pillanatba, nem hagyja, hogy a varázst beárnyékolja a gondolat, hogy milyen árat kell fizetni érte. A koppanás úgyis eljön – ahogy mindig eljött –, de általában sikerült annyi emléket begyűjtenie, hogy egy kicsit kipárnázza velük a zuhanást.”

„– Szóval ez a ruha van rajtad. – Laurence hangjából csak sütött a rosszallás.

– Nem is tudtam, hogy nem szereted.

– Se így, se úgy nem érzek a ruháddal kapcsolatban. Csak gondoltam, inkább olyasmit akarsz viselni, amiben kevésbé tűnsz… csontosnak.

Sosem volt vége. Még amikor Jennifer úgy gondolta, hogy végre sikerült kemény és sérthetetlen porcelánbevonatot vonni a szíve köré, Laurence megtalálta a módját, hogy csorbát ejtsen ezen a bevonaton.”

„(…) az életkor nem nyújt védelmet a szerelem veszélyeivel szemben.”

 

Itt pedig belenézhettek a netflixes adaptáció bemutatójába